Rólam

Tóth Petrának hívnak és először 11 éves koromban ismerkedtem meg a hastánccal Édesanyám által, aki hobbi szinten kezdett el táncolni egy vidéki kis faluban. Kislányként csillogó szemekkel figyeltem a hullámzó-kígyózó karú nőket-asszonyokat, ahogy a szép sminkekben, fényes-csörgő ruhákban, ékszerrel felszerelkezve a keleti ritmusokra táncolnak. Egy évvel később lett rá lehetőségem, hogy csatlakozzak egy induló kezdő csoportba, ahová nagy lelkesedéssel jártam minden héten. Éreztem, hogy ez egy különleges dolog az életemben, mert amikor a hobbimról meséltem, hirtelen mindenki nagyon kíváncsi lett és csodálkoztak, hogy egy gyerek mit keres egy felnőtt hastánc csoportban. Ahogy telt az idő, megfogalmazódott bennem, hogy én is "hastáncos" leszek, hiszen ez egy elég ritka tevékenység az emberek reakciójából ítélve. Sokan kikoptak a csoportból, de bennem sosem született meg az az érzés, hogy én ezt abba szeretném hagyni, sőt, ahogy telt az idő, annál inkább kiderült, hogy ez nem csak egy gyermeki álmodozás részemről. A tényleges fordulópont 2015-ben volt, amikor egy nyári workshop keretében Hahn Celesztina érkezett hozzánk egy legyezőfátylas koreográfiával. Abszolút extázisba és szerelembe estem, tudtam hogy őt akarom, szőröstül-bőröstül. 2016-ban csatlakoztam a verseny csoportjába, amit akkor rettentő nehéznek éreztem, de ez kellett ahhoz, hogy kimozduljak a megszokott komfortzónámból, és elinduljak a fejlődés útján. Ezt követően szintén egy fontos kereszteződéshez érkezett az életem, eljött az érettségi után való továbbtanulás ideje. Hatalmas kettősség volt bennem, mivel tudtam, hogy a gyerekkori álommunka valósággá válhat, miközben a körülöttem lévők azzal bombáztak, hogy egyetem és diploma nélkül semmire sem fogom vinni az életben. Győztek. Beadtam a jelentkezésemet egy egyetemre, szülésznő szakra. Mindenki tűkön ülve várta az eredményeket, köztük én is, ám a várva várt öröm elmaradt, mert engem bizony felvettek... Belül reménykedtem, hátha nem nyerek felvételt, akkor egyenes az út a táncolásig, az élet eldöntötte helyettem. Az érzés csak erősödött, hogy ez nem az én utam. Egyedül anyukám állt mellém, ami számomra elég is volt, nem mentem egyetemre. 2017-ben indítottam első saját csoportomat, ami szintén újabb szintre emelte a tudásom és tapasztalásom, ekkor döntöttem úgy, hogy itt az ideje komolyabban venni és szakmát szerezni. Így vált hivatásommá és egyben munkámmá a tánc, Táncinstruktori képesítést szereztem. Hálás vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek és nem hallgattam mások külső nyomására. Csoportomon belül a kicsitől a nagyig minden korosztály megtalálható, mert a hastánc kortól és alkattól független, ezért is vonzott magához. Két legfiatalabb tanítványomat 2018-ban indítottam először versenyen, ahol Junior kategóriában arany minősítéssel zárták a versenyt. 2019-ben szintúgy, mint az azt megelőző évben, folklór számmal indultak és ezüst minősítéssel térhettek haza. Munkám célja, hogy népszerűsítsem és oktassam a keleti táncokat, különös tekintettel az egyiptomi hastáncra és folklórra. Fontos számomra, hogy az órák jó hangulatban teljenek és igyekszem tanítványaimat inspirálni, hogy minden egyes óra alkalmával a legjobbat hozzák ki magukból, ám ez nem mindig egy komfortzónán belüli feladat számukra. A hastánc és a keleti táncok oktatása számomra nem csupán egy hivatás, hanem szenvedély is. Célom, hogy minden korosztály és testalkat számára elérhetővé tegyem ezt a gyönyörű művészet elsajátítását, miközben a tánc örömét és a közösség erejét is megtapasztalják. Jelenlegi csoportommal együtt nap mint nap együtt haladunk előre a fejlődés és az önkifejezés útján.